Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2012. március 30., péntek

A két Hold éve

Murakami Haruki 1Q84 1-2-3
 Egyik szerzőtásunk kérdezte tőlem nemrégiben, hogy ugye ez nem valami ezoterikus izé? Azt válaszoltam akkor, hogy inkább futurisztikus, most azonban, hogy a harmadik kötet végére értem, egyértelműen azt mondanám, hogy az Ezerkülöncszáznyolcvannégy minden ellenkező híresztelés ellenére szerelmi történet, ahol kizökkent az idő oh, kárhozat! s Aomame dolga, helyre tolni azt.

Murakami ebben a regényfolyamban egyesített mindent, amit szeretünk benne: szokatlan meseszövés, különös helyszínek, magánakvaló szelíd szereplők, akik ugyan nem találják igazi helyüket a világban, lelkiismeretesen végzik dolgukat és józanul alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. Aomame és Tengo a Norvég Erdő, A határtól délre, és a Csodaország szereplőinek rokonai s mintha az azokban elkezdett szálak ebben a regényben érnének össze. Ahogyan Leonardo portréi is mind ott vannak Az utolsó vacsorában.

Murakami 2009-ben megjelent munkájának első két kötete tavaly jelent meg magyarul, a történet összefogalását Légből szőtt gubó címmel Vestánál olvashatjátok a Konyhasónaplóban.


















Az első két könyv története 1Q84-ben áprilistól szeptemberig, a harmadik - amit most olvastam - ősszel és télen játszódik.
Másfél év telt el nekem az első dupla kötet óta, ezért kicsit aggódtam, hogy nem tudom majd felvenni a fonalat, de Murakami olyan ügyesen elevenítette fel az emlékezetemet s úgy zöttyentett vissza a két holdas Tokióba, mintha mi sem történt volna ezalatt.
A harmadik kötetben a Tengo - Aomame elbeszélés szál mellett a  magánnyomozó Usikava szemszögéből is követhetjük az eseményeket, ami krimiszerű izgalommal fűszerezi az olvasást. Aomame üldözötté válik, Tengonak új élethelyzetben kell helyt állnia, Fukaeri pedig csavar egyet tér és idő viszonylatában, mielőtt távozna a sztoriból.
A harmadik kötetben körbeér a történet, de folytatódhat is. Murakami nyitvahagyta a kaput.
Nehéz most megmondani, hogy lesz-e  negyedik könyv vagy egy nulladik az 1Q84 sorozatban -nyilatkozta egy japán magazinnak 2010-ben. Annyit mondhatok, hogy vannak történetek az első rész előtt és a negyedik után is. Arra a kérdésre, hogy lesz-e folytatás, nem tudok egyértelműen nemmel válaszolni.

Visszafojtott lélegzettel várjuk a döntést.














 Egy korábbi írásom Murakamiról itt olvasható a Susanniconon.

1 megjegyzés:

  1. Hiszed vagy sem, ezzel a bejegyzéssel megszépítetted a hétvégémet!!
    Hogy Aomame üldözötté válik? Ez tulajdonképpen egy remek hír! :)
    Őszintén remélem, hogy nekem nem kell másfél évet várnom a harmadik könyv fordítására!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...