Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2013. november 11., hétfő

Prága, Praha, Prague 3#; Street art Prágában

Nem jellemző Prágára a street art, legalábbis ott, ahol mi jártunk. Az Óváros, a Hradzsin és környéke tiszta, elvétve akad csupán egy-egy TAG. Úgy tűnt számomra, azt a hallgatólagos elvet, mint 'műemlékre nem fújunk', betartják. Mégis van egy olyan kiemelkedő hely, amelyről érdemes lesz szólni.

Hasonlóan, mint Budapesten a KRESZ táblák és közlekedési lámpák hátsó oldala kitüntetett hely. Ide 'stickers' -öntapadós matricák- kerülnek. Látszik a háttérben az Óvárosi oldal hídtornya, ez vezet rá a Károly-hídra. A hídon különben mindig rengetegen vannak, a világ összes nemzetét megtalálni, legalábbis az arcok alapján úgy tűnt. Itt szerepeltem én is, de erre majd még visszatérünk.

Említettem, hogy csupán egyetlen, még felújításra váró épületet találtunk, ezt azonban a street artosok ki is használták.

Galina lányom felvételén látszik legjobban az a kitüntetett hely, amelyről még a Wikipédián is külön szócikk szól Lennon wall címen. Ha ugyanezt a szókapcsolatot beütjük a Google képkeresőbe, hihetetlen mennyiségű képet találunk a fal különböző időszakából. Mindig akad köztük Lennonról készült is.

Egy újabb-kori magyar nyelvű útikönyv külön is kitér John Lennon-fal címmel a helyre. "A prágai hippik és a titkosrendőrség egykor hosszú festékháborút folytattak itt, mivel a rendőrök állandóan megpróbálták eltávolítani a művészek graffiti-alkotásait. Az eredeti műalkotást egy mexikói diák festette Lennon meggyilkolása után, de már sokszor átfestették, az úgynevezett John Lennon Peace Club még mindig ennél a házilag készített szentélynél gyűlik össze évente, hogy Beatles-dalokat énekeljen és imádkozzon". A kép az internetről való.

Mindig rengeteg fiatal van a falnál és újabb és újabb képeket fújnak rá. Ez a két részlet is nehezen készült el, mert nagyon sokan dolgoztak -legálisan- a falnál. Elgondolkodtam, egy ilyen kitüntetett hely Budapesten is elkelne.

Volt azonban Banksy falkép is Prágában, szintén az internetről való és biztosan Prágában van-volt, de a helyét nem tudni pontosan. Igazából a benne rejlő ötletesség, humor, kritika az, amiért az ilyeneket nagyon kedvelem.

Az Óváros kis piactereinek árkádoszlopain találni ezt a külön, papírból készült -hirdető(?!)- elefántot. Ez járhatóbb út, mint a falra fújt festék. Most már nálunk is szaporodnak, és mivel otthon lehet kidolgozni, majd felragasztani, általában jobbak is.

Az utcaképhez hozzátartoznak a plakátok is, külön művészeti ág. Nem tudtam megállni, hogy ezt a két darabot ne mutassam meg. A szellemiségük hasonló a street artokhoz. Ugye érdekesek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...