Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor

2014. március 15., szombat

Március 15. alkalmából

az Irodalmi Jelen kortárs írókat és költőket kért fel, nyissanak időkaput; mutassanak alternatív Nemzeti dalokat a 48-as forradalmároknak s a ma olvasóinak.
Vass Tibor, József Attila-díjas költő, a tizedik fennállását idén ünneplő Spanyolnátha netfolyóirat alapító főszerkesztője Vörös István versét ajánlotta, mely februárban hangzott el megnyitóbeszédként a Hapci! című kiállításon a Miskolci Galériában.

Időkapu lehet (ez a vers) a javából, netán "csak" kilincs a kapun, vagy kulcs, vagy annak lyuka,
zsanér, kopogtató...szúlyuk, szólyuk, szóljunk, hogy mindenképp lényegi elem:
A tízéves Spanyolnáthát ünneplő kiállítás- és programsorozat egyik kiállításának megnyitó szövege ez, mely időkapu lehet a javából, netán „csak” kilincs a kapun, vagy kulcs, vagy annak lyuka, zsanér, kopogtató...szú-lyuk, szólyuk, szóljuk, hogy mindenképp lényegi elem. - See more at: http://irodalmijelen.hu/2014-mar-14-0821/alternativ-nemzeti-dalok#sthash.eqJTqbp7.dpuf

Megnyitóbeszéd a fertőzésről*

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Az értékek fertőzők-e, ez a következő.
Vagy épp ellenáll nekik az ember agya,
lelke és szíve? És ha ellenáll, akkor mért
kell mégis legyőzni ezt az ellenállást?

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Mindennel, amit teszünk, az utókort fertőzzük.
Feléljük a jövőt, aztán még okos üzeneteket
is küldünk nekik? Meglesz a maguk baja,
és az mind a mi ajándékunk volt.

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
És minket mivel fertőzött meg a múlt,
az is. Szeretünk képeket nézni? Festményeket
kiállításokon, múzeumban, az Uffiziben
a Pradóban vagy a Louvre-ben?

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Új technikákat is kaptunk a múlttól és
a félmúlttól, én most épp képeket nézek
a számítógépemen, de félek, nehogy
valami vírus megfertőzze. Járvány van.
Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Spanyolnátha csak egyszer volt Európában,
mint Budán kutyavásár, Moszkvában
sátánparti, Párizsban koponyagyűjtés,
Prágában Švejk-kutyamenhely.

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Az értékek fertőzők-e, ez a következő.
És ha nem, hogyan lehetne fertőzővé
tenni őket. Mit kell melléjük adni, hogy
hassanak? Valamit, ami nem is érték?

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Mindennel, amit teszünk, az utókort fertőzzük.
Hogyan lehet egy kis értéket közé csempészni
kártevésünknek? De nem megy-e tönkre
ettől maga az érték? Nem kapja meg a fertőzést?

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
És minket mivel fertőzött meg a múlt?
Szerencsére elég sikeresen ellent tudunk állni
üzeneteinek. Mennyi még a tíz parancsolat, ezt
kérdezi Mátyás király Miskolcon. Öt? Annyi se?

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Képeket nézek a számítógépemen, nem tudom,
mekkorák, nem tudom, én mekkora vagyok, nem tudom,
mit üzennek, azt se tudom, én mit üzennék,
ha azt kérdezné valaki, mit üzensz az utókornak.

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Szerencsére szó sincs üzenetről. Nagy László azt
üzente, csókoltatja utódait, ha még emberi arcuk
lesz. Érzitek ennek a szelíd embernek a cuppanós
pusziját arcotokon? Ugye nem influenzás éppen?

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Az értékek fertőzők-e, ez a következő.
És ha igen, hogyan fertőznek? Mert az biztos,
hogy nemcsak a jó dolgok fertőzőek. De
nem is csak a rosszak. Hol a kultúra-doktor?

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Be kéne oltani a jövőt? Értékekkel az ellenértékek
ellen? De az ellenértékekből ellenkultúra jön létre,
a fertőzés, a betegség kultúrája. Mindegyik beteg-
ségként kezdte, és elveszett egészségként végezte.

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Hol a kultúra-doktor? Az ápolónők és ápolók
a kiállítás alkotói, a jövő maga a néző sereg. Féltek
még az injekciótól, vagy jövő járványa fog végig-
csapni rajtatok, beteg kultúra az egészségesek ellen?

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Elég volt az egészségesekből. Fertőzzük meg
a jövőt önmagunkkal, magunkat a jövővel,
gyógyuljunk ki a múltból, heverjük ki a jelent. Éljük
túl a tanulást, tanítást, megértést és meg nem értést.

Mivel fertőznénk meg az utókort, ez a kérdés.
Kérdés ez egyáltalán? Éljük túl, hogy kiállításokkal,
megnyitóbeszédekkel, saját munkánkkal a jövőt
akarjuk megfertőzni, birkózzunk csak a jelennel.
Birkózzunk a múlttal, íme, a kiállítást megnyitom.

Az idei március 15-e alkalmából megpróbáltunk egy időkaput nyitni a 20–21. század és 1848 között. Arra kértünk kortárs költőket, hogy ajánljanak olyan alternatív Nemzeti dalokat, amelyeket szívesen küldenének az egykori forradalmároknak és a ma olvasójának is. Áfra János, Debreczeny György, Hegedűs Gyöngyi, Hegedűs János, Lennert Tímea, Marczinka Csaba, Orcsik Roland, Varga Melinda és Vass Tibor válaszait olvashatják. - See more at: http://irodalmijelen.hu/2014-mar-14-0821/alternativ-nemzeti-dalok#sthash.OEa9KgTl.dpuf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...